01Miért téves az 500-as szabály egy modern fényképezőgépen
Az 500-as szabály szerint oszd el az 500-at a full frame egyenértékű gyújtótávolságoddal, és ez a leghosszabb expozíciód másodpercben, mielőtt a csillagok csíkot húznak. 24 mm-es objektívnél ez körülbelül 21 másodperc. Könnyű megjegyezni, és a 35 mm-es filmről származik, ahol a szemcse elég durva volt ahhoz, hogy elrejtsen egy csomó mozgást, és ahol senki nem nézegetett negatívot 100%-on egy 4K monitoron.
Három, ma rendkívül fontos dolgot figyelmen kívül hagy. Figyelmen kívül hagyja a pixelméretet: egy csillag láthatóan elmosódás nélkül átsodródhat egy 6 mikronos fotodiódán, de ugyanez a sodródás egy 61 megapixeles gépen három darab 3,7 mikronos fotodiódát keresztez, és az már látható csík. Figyelmen kívül hagyja a rekeszt, amely eleve megváltoztatja, milyen szűken rajzolódik a csillag: a teljesen nyitott, fényerős objektív több energiát tesz egy kisebb pontba, így a mozgás hamarabb látszik. És figyelmen kívül hagyja, hogy az égbolt melyik részére célzol, ami háromszoros vagy nagyobb mértékben változtatja, milyen gyorsan mozognak a csillagok a képen.
02Mit számol valójában az NPF
Az NPF-szabály mindhármat figyelembe veszi. Pontos alakja t = k × (16.856 × N + 0.0997 × f + 13.713 × p) / (f × cos δ), ahol N a rekesz, f a gyújtótávolság milliméterben, p a pixelméret mikronban, δ pedig annak a deklinációja, amire célzol. A k tényező a tűréshatárod: 1 az igazán tűéles csillagokhoz 100%-on, 2 vagy 3, ha a kép normál méretű képernyőre készül.
24 megapixeles full frame gépen, 24 mm-en f/2.8-nál az 500-as szabályhoz közeli értéket ad. 61 megapixeles gépen jellemzően feleannyi időt, és a különbség valódi: ha azon a gépen az 500-as szabály szerinti időnél exponálsz, a csillagok kis ovális foltok, amint ráközelítesz.
03A válasz nem a hosszabb expozíció, hanem a több expozíció
Az emberek azért ragaszkodnak az 500-as szabályhoz, mert a rövidebb záridő sötétebb képet jelent, az ISO feltolása pedig több zajt. Az egymásra rakás ezt rendesen megoldja. Készíts tíz-húsz képkockát az NPF szerinti időnél, és átlagold őket szoftverben: a véletlenszerű zaj kioltja egymást, a valódi jel pedig erősödik. Így egy sokkal hosszabb expozíció tisztaságát kapod, a csillagok pedig pontok maradnak.
A fenti „egymásra rakandó képkockák” érték megmondja, hány, az NPF szerinti idejű expozíció ad ki összesen négy perc fényt, ami egy sötét helyről készített Tejút-képnek ésszerű cél. Több munka a felvételnél, és sokkal kisebb kompromisszum az eredményben, és lényegében minden csodált, tiszta éjszakai égbolt kép így készült.
04Két gyakorlati megjegyzés, amit a kalkulátor nem tud megadni
A fókusz az igazi hibaforrás. Több csillagászati felvételt tesz tönkre a fókusz, mint a csíkozás. Csillagra nem működik az autofókusz. Válts kézire, használj élő nézetet maximális nagyítással a legfényesebb csillagon, amit találsz, fókuszálj, amíg a lehető legkisebb pont nem lesz, aztán ragaszd le a fókuszgyűrűt: az éjszaka folyamán, ahogy az objektív lehűl, elmozdul.
A kóma többet számít, mint az utolsó rekesz. A legtöbb fényerős nagylátószögű objektív teljesen nyitva a sarkok közelében a csillagokat pont helyett kis szárnyakként rajzolja. A maximumtól egy rekesszel lejjebb venni általában drámaian kijavítja ezt, és sokkal kevesebbe kerül, mint amennyinek látszik, ha egymásra rakod a képeket. Próbáld ki a saját objektívedet egy tiszta éjszakán, mielőtt elautózol valami sötét helyre.
05Gyakran ismételt kérdések
500 osztva a full frame egyenértékű gyújtótávolságoddal, másodpercben. 24 mm-es full frame objektívnél körülbelül 21 másodperc. A 35 mm-es filmről származik, és a 100%-on vizsgált modern, nagy felbontású szenzoroknál túl engedékeny.
Figyelembe veszi a rekeszt, a pixelméretet és a deklinációt, amit az 500-as szabály mind figyelmen kívül hagy. 45 megapixeles gépen jellemzően felezi a megengedett expozíciót, és joggal.
NPF-et, ha 100%-on vizsgálod vagy nagyban nyomtatod; az 500-as szabály elég a webes méretű kimenethez. A legjobb: az NPF szerinti időnél exponálj, és rakj egymásra több képkockát, hogy visszahozd a fényt.
Igen, háromszoros vagy nagyobb mértékben. Az égi egyenlítőn a csillagok a teljes, másodpercenként 15 ívmásodpercet mozognak; a Polaris közelében alig mozdulnak. A Tejút magja -29° deklinációnál a maximális sebesség körülbelül 87%-ával mozog.